Bakonyszentlászlón jártunk

Huszadik alkalommal gyűltek össze a Szent László királyunk nevét viselő települések küldöttei a hagyományos találkozóra. Ez évben Bakonyszentlászló volt a vendéglátó én pedig tizenötöd magammal újra ott lehettem.
A találkozókra való készülődéskor többször eszembe jutott már a Kis Herceg rókája, aki szerint a barátokkal való találkozás előtt az ember díszbe öltözteti a szívét. Így készültem a mostani találkozóra is, hiszen tudtam, hogy sok-sok ritkán látott kedves baráttal fogok találkozni, aztán jókat beszélgetni, esetleg egy jót bulizni, vagy csak úgy – együtt lenni. Az idén is így volt, és a házigazdák mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Az odaadó, őszinte vendégszeretet, mindig jó érzéssel tölti el a vendégeket.

A találkozóknak mindig megvannak a hagyományos és vissza-visszatérő részei. Mindent persze nehéz lenne elmesélni, csupán néhányat emelnék ki.
Az egyik ilyen fő esemény a vendégek fogadása, ahol, ahogy folyamatosan érkeznek a delegációk. Először a vendéglátók köszöntik az érkezőket, aztán a már az ott levő, megérkezettek is. A régi barátok egymás nyakába borulnak, örülnek a találkozásnak, érdeklődnek egymásról, aztán az otthoniakról, megemlítődnek régi élmények, közös ismerősök. A még egymást nem ismerők új barátokra találnak.
Szintén visszatérő találkozó elem a hagyományos péntek és szombat esti vacsora és az azt követő közös este, amit mindenki kedve szerint tölt el, és addig, amíg bírja. E közös esték kimenetele aztán (persze nem mindenkinél, de néhányunknál) erősen befolyásolni szokta a másnapi közös reggeli hangulatát. Tapasztalataim szerint kevés idő jut az alvásra.
Bármennyire is „fárasztóra” sikerül egy-egy péntek este, a fáradtság hamar elmúlik, mert a szombati program rendszerint a település sajátosságait bemutató közös program szokott elenni. Bakonyszentlászlón nekem nagy élmény volt a szombat délelőtti Cuha patak völgyi kirándulás és az azt követő közös, Vinyén rendezett piknik, ahol ínycsiklandó grill étkeket és finom italokat kóstolhattunk, aztán akinek kedve volt meglátogathatta a szomszédos Szent László kalandparkot. Magam sem gondoltam volna, hogy nagypapa fejjel fogok végigmenni egy kalandpark legnehezebb pályáján (is), bár ezt azt hiszem, nem kezdeném el újra.
Nagy öröm volt, hogy a „Szentlászló Települések baráti Szövetsége” 1996-os alapítói közül három akkori polgármestert is üdvözölhettünk a találkozón. Kovács Sándor Vácszentlászlóról, Jandó László Pusztaszentlászlóról érkezett, de itt volt a vendéglátó település nyugalmazott polgármestere Frankó Ferenc is, akinek a szombat esti mulatság során, szokásos előadásában most is sikerült a már ismert önfeledt (nem akarom írni, hogy „bepisilés közeli”) nevetést fakasztania a hallgatóság körében.
A találkozók számomra mindig emlékezetes része az egymástól való elbúcsúzás. Ilyenkor a hazainduló delegációk búcsúzkodnak a vendéglátóktól és egymástól, közben persze személyesen, mindenki, mindenkitől. Ilyenkor, (mint valaha matematikát tanító ember) szokott eszembe jutni kedvenc matematika fejtörő feladatom. „Ha 100 ember elbúcsúzik egymástól és mindenki mindenkivel kezet fog. Hány kézfogás történik?” No, ez a feladat matematikailag pontosan leírható, kiszámítható a matematika száraz eszközeivel. De nem úgy ám a Szentlászlóiaknál! Itt a búcsúzkodás nem egyszerű, hiszen itt van a szeretet, az összetartozás és a nehéz elválás érzése, valamint a vendéglátók szívesen kínált reggeli pálinkája. Itt nem érvényesek a matematikai számítások, hiszen egy szentlászlói, egy másik szentlászlóitól nem csak egyszer búcsúzhat el. Miért ne búcsúzhatna el, mondjuk kétszer, vagy (ahogy velem történt az idén) akár háromszor is. És ez így van jól, és ez annyira jó. 
A búcsúzkodás közben aztán ígérjük egymásnak, hogy jövőre találkozunk, és mindenki elindul haza - Szentlászlóra.
Köszönetet szeretnék mondani, Sebestyén Vince polgármester úrnak és csapatának a 2015. évi, XX. Szentlászló nevű települések találkozójának megrendezéséért. Jól éreztük magunkat, felejthetetlen élmény volt. Köszönjük a hoszteszek segítségét, akik kedves figyelmességgel kísérték a rájuk bízott delegációkat és mindig igyekeztek a csapatban tartani az elkódorgó szentlászlóiakat.
Mondjuk azt, amit a búcsúzáskor fogadtunk. Találkozzunk jövőre Jászszentlászlón. Ha ez nem sikerülne, akkor találkozzunk 2017-ben Búcsúszentlászlón.
Adja Isten, hogy találkozzunk még sokszor.
Isten áldja a Szentlászlóiakat!